Jelentős fejlődés minden téren

Harsányi László professzor úr videóinterjúnkban értékelte a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság idei kongresszusát, elmondta a korábbi évekhez képest jelentős fejlődést tapasztal, mind a részvevők számában, mind pedig a szakmai színvonalban. Emellett összefoglalta a két évvel ezelőtt megújult társasági honlap működését is, valamint iránymutatást is adott a további fejlesztések számára.

Partnerek

Menü