Emlékeztető a 2012. január 18-ai Vezetőségi Ülésről

Jelen voltak: Tomsits Erika, Újhelyi Enikő, Nagy Katalin, Télessy István, Tamási Péter, Madách Krisztina, Dárdai Ernő , Nagy Béla, Csapó Zsolt, Kriván Gergely, Sahin Péter

Hiányoztak: Hamvas József, Harsányi László, Bozóné Kegyes Réka

 

  1. 2011-es kongresszusról beszámoló (Nagy Bála, Csapó Zsolt):

A rendezvényen 122 regisztrált résztvevő volt. Ebből 44 fő egészségügyi szakdolgozó, dietetikus, kiállító cégtől. Orvos: 78 fő- ebből 2 orvostanhallgató

A Vezetőség a kongresszust szakmailag sikeresnek értékelte. Összességében az előadások színvonala jó volt. A két külföldi előadó emelte a kongresszus színvonalát.

A szervező céggel mindenki elégedett volt. Anyagi vonatkozásban is sikeres volt a kongresszus.

  1. Ez évi kongresszus szervezése:
  • Egyhangú szavazással az ez évi kongresszusunkat is a Mis & Bos Kft. szervezi.
  • Egyhangú szavazással Bp. 60-70 km-es vonzáskörzetében szervezzük a kongresszust és egyben felkérjük a szervező céget a helyszínre vonatkozó további árajánlatok bekérésére. Az árajánlatokat a főtitkár összegyűjti, majd e-mailen egy alkalommal körbe küldi és rövid határidővel kéri a válaszokat.
  • A tudományos program elkészült.
  • Külföldi meghívottakról döntés született: Prof. Alessandro Laviano: onkológiai előadás és Prof. Jens Kondrup: Szűrés témakörből kérjük fel előadás megtartására.

Előzetes meghívást, időpont és témaegyeztetést Dárdai Ernő Kondrup prof-val Tamási Péter pedig Laviano prof-val vállalta.

  • Általános szervező a főtitkár, tudományos szervezők Nagy Béla, Csapó Zsolt.
  • A Varga Péter emlékelőadás megtartására először felmerült személy gyógyszert forgalmazó cégnél dolgozó orvos volt. Amint a céghez kötöttsége megszűnik, erre a jelölésre a vezetőség emlékezni fog. Következő jelölt Dárdai Ernő főorvos úr volt, amit a vezetőség egyhangú szavazással elfogadott.
  • Az MMTT vezetősége a 2012-es kongresszuson elhangzó előadások előadói közül 1 fő 35 évnél fiatalabb orvos vagy korhatár nélkül szakdolgozó vagy dietetikus részére előadói díjat tűz ki. A pályázat nyertese a kongresszus legjobb előadása lesz, melyet az MMTT Vezetőségi tagjai a zárszó előtt szavat többséggel választanak ki. A díj összege 300.000 Ft. Ezzel az MMTT a díjnyertes előadó ESPEN, nyomós indok esetén más mesterséges táplálással összefüggő kongresszuson való részvételt támogatja.
  1. A vezetőség elvetette azt a javaslatot, hogy Varga Péter: A klinikai táplálás elmélete és gyakorlata című könyvének kiadási jogát megvásárolja a Melania kft.-től. A felvetés célja az volt, hogy így a könyv PDF formátumban a honlapunkról letölthető lenne, s ezzel Társaságunk hozzájárulna Varga Péter emlékének ápolásához valamint a táplálásterápia oktatásához. Az elvetés oka: oktatási célra már túlhaladott a mű.
  2. Tamási Péter részére 30. 000 Ft-ot kifizetünk- a kongresszushoz kapcsolódó költségekre.
  3. „Block membersip”: Nagy Katalin helyett Hallay Judit került fel a Vezetőségre korlátozott listára. A „Block membersip” minden az igénylő MMTT tagra történő idei kibővítését idő hiányában elvetettük.
  4. 20. ESPEN alapkurzust (2013) Magyarország rendezi
  • Szervezők: Dárdai, Tamási, Télessy, Madách
  • Az alapkurzus helyszíne: Gödöllő, ideje: 2013. okt. vége-nov. eleje.
  • Alapkurzus pénzügyi hátterének biztosítása az elnökség feladata és felelőssége.
  • Alapkurzus szervezői közül egy szakember útiköltségét kifizeti az MMTT az idei alapkurzus helyszínére, Dubrovnikba. Az utazás célja: Szervezési tapasztalatszerzés, megfigyelés. (Szavazás 9:1) Ellenszavazat: főtitkár
  • Pályázatot hirdet a MMTT vezetősége 2012-es ESPEN-alapkurzoson való részvételének támogatására. A pályázó 35 évnél fiatalabb orvos vagy korhatár nélkül dietetikus ill. szakdolgozó lehet, aki a mesterséges táplálás területén tudományos munkát végez, s erről pályázatában beszámol. A pályázat feltételeit az MMTT honlapján teszi közzé,s a beérkezett pályamunkákról az MMTT vezetősége többségi szavazattal dönt. A nyertes fenti képzésen való részvételét az MMTT 100. 000 Ft-tal támogatja.

Az alapkurzus 2012-ben október 28-03-ig kerül megrendezésre, Horvátországban Dubrovnikban.

  1. Semmelweis Tudományos Diákköri Alapítvány részére támogatást nem adunk ebben az évben, mert a díj nem az MMTT különdíjaként szerepel. Támogatásunk tehát csak az összes támogatás részeként értelmezhető. Erről értesítést küld az Elnök Asszony. (Szavazás 9:1)

Ellenszavazat: főtitkár

  1. A társaság könyvelését a Profit Bt. végzi. Az eddigi árak – félreértelmezésből eredően – csak a könyvelésre vonatkoznak, pénzügyi tanácsadásért külön kellene Társaságunknak fizetni.

Újabb tárgyalást kezdeményezünk a Profit Bt-vel, egyidejűleg más könyvelői irodáktól is fogunk árajánlatot kérni.

  1. Egyértelmű döntés született, hogy az emlékeztetők kerüljenek rá a honlapra.
  2. A „magyar nutrition day”: MUST alapján szűrünk. protokoll-t Tomsits Erika elkészíti. Etikai engedélyről Tomsist Erika gondoskodik. 1000 embert fogunk tudni leszűrni.
  3. Főtitkár beszámolt az otthoni parenterális táplálás ügyének jelenlegi állásáról. Egyetértés született arról, hogy az általános, kötelező szűrés bevezetésének pénzügyi hátterét politikai háttér nélkül nem lehet biztosítani.

Partnerek

Menü