Dr. Varga Péter – Emlékkönyv
Hálás köszönet azoknak, akik anyagi támogatásukkal segítették az Emlékkönyv megjelenését:
Alapítvány a Mesterséges Táplálás Fejlesztésért
Anesztézia Biztonságért Alapítvány
Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság
Magyar Mesterséges Táplálási Társaság
Köszönet Dr. Szíjártó Tamásnak az Emlékkönyv megvalósításában nyújtott odaadó, önzetlen munkájáért.
Tisztelt Olvasó!
Dr. Varga Péter. Azoknak, akik ismerték, tanítványai, munkatársai voltak, vagy hallgatói lehettek a kongresszusokon, a leírt név felidézi alakját, hangját, gesztusait.
Akik nem ismerték személyesen, azoknak a név nem sokat mond. Azok számára, akik ismerhették, közeli kapcsolatban voltak Vele, fájdalmas és nem múló hiány, hogy már nincs közöttünk.
Személyisége, tartása, végakarata nem engedte, hogy márvány emlékmű őrizze emlékét. Könyvei, tudományos munkái könyvespolcokon, könyvtárakban bizonyítják, hogy élt, dolgozott, nyomot hagyott maga után. Az ember, a személy, mint tükörképben, mások emlékeiben él tovább. Ez a kép személyes, elfogult, különböző, de a sok egyéni kép, mint mozaik, felidézheti mások számára is egy kiváló orvos, egy nagyszerű ember alakját.
Megkértem sokakat, akikben ilyen emlékkép él, írják le személyes benyomásaikat, emlékeiket. Nagyon köszönöm Mindnyájuknak hogy megtették. Alakuljon ki ezekből egy kép azok számára is, akik nem ismerhették.
Legyen ez Varga Péter emlékműve.
Budapest 2008. február.
Dr. Kálmán István
A kapcsolódó dokumentumot megnyitva, megtekintheti Dr. Varga Péter emlékkönyvét.
| Cikk értékelése | Eddig 4 felhasználó értékelte a cikket. |






Hozzászólások