Beszámoló a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 24. kongresszusáról

Hazánk legnagyobb táplálásterápiával foglalkozó tudományos kongresszusát tartottuk 231 fő regisztrált részvevővel, Mátraházán az Ózon hotelben november 13–15. között. A 231 résztvevő közül 158 orvos, gyógyszerész és orvostanhallgató, 36 szakdolgozó (dietetikus és ápoló) és 37 cégképviselő volt. Első ízben rendeztünk a fiatalok részére pre-congress napot továbbképzés céljából.

Az eddig megszokott magas színvonalú kongresszusi szekciók közül is ki­emel­kedett négy szekció. Az elsőben az otthoni parenterális táplálás jelenlegi helyzetéről, gondokról, problémákról, finanszírozási anomáliákról volt szó. Ennek a táplálásterápia módnak 2013 januárja óta van finanszírozása. A kerekasztal résztvevője volt a jelenleg már működő centrumok vezetői mellett az EMMI Egészségügyért felelős Államtitkári Kabinet képviseletében Dr. Mészáros János kabinetfőnök és a Szakmai Kollégium részéről Prof. Dr. Fülesdi Béla, az Egészség­ügyi Szakmai Kollégium elnöke. Dr. Sahin Péter MMTT titkár és a Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház otthoni pa­renterális táplálási centrum vezetője be­számolt arról, hogy az eddig az összes centrum rendelkezésére álló 120 millió Ft-ot megközelítőleg teljesen felhasználták 30-36 beteg otthoni parenterális táplálására. SE I. sz. Gyermekklinikán valamint a Szent Imre Egyetemi Oktató Kórházban kezelik a betegszám közel 2/3-át. A finanszírozási anomáliák közül kiemelte, hogy hetente 7 táplálási nap finanszírozása jelenleg nem lehetséges (max. heti 5 nap lehetséges) és a szükséges infúziók kiegészítő finanszírozása szükséges lenne, mely miatt a kódkarbantartó bizottsághoz fordul az MMTT. A Kabinetfőnök Úr hozzászólásában kie­melte, hogy a rendelkezésre álló pénzt idén is kifizeti TVK-tól függetlenül a biztosító. Reményét fejezte ki, hogy idéi évtől védetté lehet tenni ezt a pénzt, így mintegy TVK mentesítés is megtörténik. Külön kiemelte, hogy ez a pénz a rendszerbe plusz pénzként érkezett 2013-ban.

Czakó Professzor Úr felvetésére, hogy Magyaror­szágon lehetőség van-e bél transzplantációra Fülesdi Béla Professzor Úr válaszolt. Kiemelte válaszában, hogy kellő esetszám hiányában nincs meg arra a lehetőség, hogy Magyarországon bevezetésre kerüljön a bél transzplantáció. Szükség  esetén külföldön elvégezhető, a magyar biztosító támogatásával.  Második kiemelendő a gyógyszerészeti szekció volt. Itt a parenterális tápoldat keverékek alkalmazásának és előállításának fizikokémiai kockázatait ismertette Dr. Télessy István és Dr. Bodó Gabriella. Téves recept olvasás, oldatcserék, tárolási problémákról érdekes előadást tartott Dr. Dobai Péter. A harmadik szekció címe volt  „ Amit az aminosavakról tudni szeretnél”. A citrullin­ról Prof. Dr. Luc Cynober kiemelkedően érdekes előadást tartott.  Molnár Zsolt professzor úr szokatlan, de tőle megszokott lendületes, érdekes, elgondolkodtató előadást tartott szepszisről, glutaminról, szerelemről. Negyedik szek­cióban Csala Miklós professzor úr az oxidatív stressz patobio­ké­miá­járól beszélt igen érdekesen, színvonalasan. Ezt követően Madách Krisztina docens asszony és Török Éva dietetikus próbáltak arra a kérdésre válaszolni, hogy az oxidatív stressz befolyásolható-e  a táplálásterápiával.

Ebben az évben Társaságunk legnagyobb elismeréseként a Varga Péter emlékelőadást Dr. Hallay Judit PhD, a DE KK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának egyetemi do­cen­se tartotta Az úton címmel.

Összességében magas szakmai színvonalú, nagy érdeklődést kiváltó és jó hangulatú, gyönyörű környezetben lezajló kongresszus volt. Mindezt megköszönjük a résztvevőknek, előadóknak és minden szponzorunknak.

A kongresszusi kisfilmet, riportokkal  és az előadásokat   megtekinthetik a honlapunkon. (www.mmtt.hu)

Dr. Sahin Péter MMTT titkár

Partnerek

Menü